Mentális jóllét
A 2020-as évtizedre eddig kíméletlenül rányomta bélyegét a pandémia, amely azon túl, hogy fizikai egészségünket veszélyezteti, lelki- és mentális jóllétünkre is kihatással van. Az UNICEF Magyarországon végzett, tavalyi kutatásából kiderül, hogy a magyar szülők fele szerint romlott a gyerekek mentális egészsége a járvány alatt.
A reprezentatív, ezer 3 és 18 év közötti gyermeket nevelő szülő megkérdezésén alapuló kutatásból látható, hogy a családok harmadát nagyon rosszul érintette a harmadik hullám, nőtt a feszültség, a veszekedés, a türelmetlenség egymás irányába, és ez felerősítette azokat a hajlamosító tényezőket, amelyek a szorongás és a depresszió kialakulásában szerepet játszanak.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentése szerint (Health at a Glance 2021) a járvány nagy hatást gyakorolt a mentális egészségre a felnőttek körében is: a szorongás és a depresszió kialakulásának gyakorisága megduplázódott a legtöbb vizsgált országban.
Mit is jelent a mentális egészség?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint: „A mentális egészség az egészségünk szerves és nélkülözhetetlen összetevője.
Az egészség a teljes fizikai, mentális és szociális jólét állapota,és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya. E meghatározás fontos következménye, hogy a mentális egészség nem csupán a mentális zavarok vagy fogyatékosság hiányát jelenti.
A mentális egészség olyan jóléti állapot, amelyben az egyén felismeri saját képességeit, azok felhasználásával meg tud birkózni az élet mindennapi nehézségeivel, eredményesen tud dolgozni, és képes saját közösségét építeni. A WHO mindemellett alapvető emberi jognak tekinti a mind a mentális egészséget, mind a jóllétet.
Kampány – Legyél Te a +1!
A kampányunk célja, hogy a mentális egészség körüli stigmatizációt és tabusítást feloldjuk különböző programok, teljesíthető kihívások és feladatok segítségével. Nem ciki, ha nem érted egyből az esetleg körülötted lévő mentális betegséggel élő embertársadat, az ciki, ha minősíted. Kérdezz, légy közelebb hozzá, ismerd meg – legyél Te a +1, aki elfogadással segít a közösségén.
A Legyél Te a +1 kampány mentális egészség nagykövete Takács Dalma kulturális újságíró, pánikbetegségéről nyíltan beszélő művészetterapeuta.
További olvasnivalók, eszközök:
- Művészetterápiás foglalkozások Dalmával – Ez a Safe Space: https://www.instagram.com/safespace.budapest/
- Pszichológiáról tudományosan & érthetően – Ismerd meg a Mélylevegő Projektet: https://www.instagram.com/melylevegoprojekt/
- Relaxációs, alvássegítő technikákért keresd fel a Headspace oldalát, és töltsd le az applikációt telefonodra: https://www.headspace.com/